A bálon

 Hat hatalmas kristálycsillár világította meg a báltermet,amely sugarai átjárták az egész helyiséget.A fényes fapadlón cipõk kopogtak,hosszú ruhák suhogtak.A terem szélén hosszú mahagóniasztalok álltak,fehér selyemmel leterítve,párizsi kék étkészlettel telerakva.
  Gerda lassan lépegetett le a lépcsõn.Igen furcsán építették a kastélyt,lépcsõ vezetett a folyósón át a terem ajtajához,de onnan újabb grandiózus lépcsõ vitt lefele a táncparkettre.Talán a hatásosabb belépõ érdekében tervezték ilyenre.Miután elhaladtak egy csoport köpönyeges,beszélgetõ hölgy mellett,a bárónõ eléjük sietett, hogy fogadja õket:
 -Á,Mr. és Mrs.Montgomery,Gerda,üdvözöllek, örvendek hogy megtiszteltek!
 -Számunkra megtiszteltetés a meghívás,kedves bárónõ!-hízelgett Mrs.Montgomery-Ez a csodálatos étkészlet...!
 -A franciaországi gróftól kaptuk.De ez most nem lényeges.Hadd mutassam be az unokaöcsémet!-és fontoskodva magához intett egy jóképű fiatal fiút.
 -William Kinsey,tegnap érkezett.
 -Örvendek,Mr.Kinsey!A lányom,Gerda!-az említett lány pukkedlizett és udvaris mosolyt erõltetett az arcára.Mr.Kinsey elbűvölõen mosolygott.Gerda bizonytalanul nézett rá.
 -Megtisztelne egy tánccal?-kérte fel a fiú.Szótlanul követte.A francianégyes jól ismert lépéseit járva a fiú tétován kezdett bele a beszélgetésbe:
 -Mondja,milyenek az emberek itt?
 -Olyanok mint akárhol máshol.Az év során sok ünnepséget rendez a falu.Az elõkelõ családok a táj szépsége miatt költöznek ide.Ön honnan jött?
 -Nem messzirõl,csak Írországból.Tudja az apám rokonai itt élnek Angliában,és nem tudtuk szorosan ápolni velük a kapcsolatunkat.Most egy jó ideig itt fogok élni..
 -Hát akkor isten hozta!Akármi is vezérelte a Zöld Földrõl az esõs Angliába,remélem azért még megismeri országunk egyéb szépségeit is.Mondja mit gondol az álmokról?-tette fel a furcsa kérdést Gerda.Látta is a megrökönyödést a fiatalember arcán.
 -Hogy is mondjam...álmodozni nem éppen egészséges dolog.Talán túl elfogult és evilági vagyok.De mindenkinek megvan a maga dolga társadalmunkban,képzelegni csak ésszel és keveset.
Gerda bólintott,bár nem értett egyet.Sejtelme egyre jobban kezdett beigazolódni,hogy a fiú ugyanúgy van nevelve,mint akármelyik más.A tánc hamarosan véget ért,és Gerda visszament a szüleihez,hogy õ is találkozhasson az ismerõsökkel.Charlotte,legbizalmasabb barátnõje máris mellette termett:
 -Láttad a bárónõ jóképű unokaöccsét?Már táncolt is valakivel.Ó, a szerencsés lány...barna haja volt,mint neked,talán Mrs.Roberts egyik lánya...
 -Az én voltam,Charlotte!De egyáltalán nem bűvölt el.Azt mondta álmodozni nem egészséges!Ugyanolyan borzalmasan unalmas mint mindenki más!Jaj,drága Charlotte-m,bárcsak találkozhatnék valaki olyannal aki megkapó!Mármint aki engem elbűvöl!Akinek a csillagok nem csak csillagok,hanem remény,múlt,jövõ és jelen...
Charlotte mosolyogva forgatta a szemeit,és ekkor az egyik felszolgáló fiú véletlenül leejtette a pezsgõspoharakat az ezüstszélű tálcáról.Millió,csillogó üvegszilánkra törtek.A vendégsereg egy hosszú pillanatig õt bámulta,de aztán mindenki folytatta a társalgást vagy a táncot.A bárónõ ráparancsolt,hogy azonnal takarítsa el,unokaöccse gúnyos mosollyal nézte.A fiú nem volt ügyetlen,gyakorlatias mozdulatokkal seperte össze a szilánkokat.Gerda örült, hogy végre valami érdekes történik a bálon.Már senki nem figyelt,mikor a felszolgáló összehúzva magát,az erkélyajtó felé lopózott.A lány követte az ajtóig, ahonnan jól láthatta, amint a fiú kiszórja a szilánkokat a fűbe.Halk léptekkel melléje sétált,és suttogva kérdezte:
 -Mi értelme ennek?
A fiú meleg,nyugodt hangon válaszolt:
 -Önnek semmi,hölgyem.Csupán nekem...A szilánkok a fűben olyanok, mint a csillagok az égen...
 -Valóban!-vágott közbe Gerda.A különös fiúnak enyhén göndör,barna haja volt,ábrándos kék szeme.Enyhén borostás,markáns álla, és gyenge,kisfiús vonásai bűvölték az arcát,de a párkányon pihenõ keze kemény,erõs volt.
 -A múltammal kötnek össze,mert ez az egyetlen dolog amire még emlékszem a múltamból...-folytatta lassan a fiú.-Amúgy is legalább a pinceszobám ablakából láthatom az üvegszilánkokat is.Innen elég nehéz észrevenni...
 -A pincében lakik?
 -Ott lakik minden szolgáló, a szobalányok kivételével.Ugyanis ők az úrnő közelében kell tartózkodjanak, természetesen.De nem panaszkodhatom,hálás vagyok, hogy a gróf befogadott.Ha nem is tud igazi családtagjaként bánni velem.
 -De miért....
 -Nem is tudom mit fecsegek én itt magának.Azt se tudom ki maga,én meg csak itt...
 -Igaza van,be sem mutatkoztam.Gerda Montgomery vagyok.És ön?
 -Hát egy szolgáló,mi más?
 -Úgy értem mi a neve?
 -Én csak....Mi a kedvenc virága?
 -A....mindenféle.Tessék?
 -Nekem most mennem kell.Nem szabad itt meglássanak.-mormogta a titokzatos fiú.Azzal hirtelen felkapaszkodott a kõpárkányra,kimászott a szőlőindákra és még egyszer utoljára felnézett Gerdára.Hosszan néztek egymás szemébe,a lány feléje nyújtotta a kezét,mire a fiú halvány csókot lehelt rá.
 -Találkozunk mi még?-sóhajtotta.
 -Miért megy el?
 -Lassan egyenesedjen fel és forduljon meg.Ó,és igen:álmodjon szépeket!-és egy bűvös mosolyt villantott a lányra.Az első mosolyt aznap este.
 -Ég önnel!-és a fiú villámgyorsan lemászott a kastély oldalán.
 Gerda megfordult és hamar lehervadt a mosoly az arcáról.Mr.Kinsey közeledett széles mosollyal az arcán.
 -A bál utolsó táncát járják.Megtisztelne?Mellesleg mit csinált idekint?
 -Oh,hát néztem a csillagokat,és a szőlőt vizsgáltam.Azt hiszem eléggé megérett a szüretre.-Azzal udvariasan követte az úrfit.A tánc közben a gondolatai messze jártak,a pinceszobára gondolt,és az ismeretlen fiúra.A szállingózó bálozó néppel õk is búcsúztak és hazahajtattak.
 Gerda fáradtan zuhant az ágyba,de bármennyire is szeretett volna gondolkozni az este történteirõl,nyomban mély álomba zuhant.